Archive for 2007. október

Funár újabb hülye ötlete

október 26, 2007

(Független Hírügynökség) Ezer eurós fejpénzt fizettetne ki az államkaszából Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátora azoknak a magyar nemzetiségű személyeknek, akik végleges letelepedés céljából hagynák el Romániát és költöznének Magyarországra. A nacionalista megnyilvánulásairól elhíresült, egykori kolozsvári polgármester, ezt pénteken jelentette be Kolozsváron, azt állítva, hogy egy ezzel kapcsolatos törvénytervezetet is benyújtott a parlamenthez. 

Ebben javasolja, hogy ezer euró ellenében hagyják el az országot azok a romániai magyarok, akik nem ismerik el Erdélynek Romániával való 1918-as egyesülését és az egységes román nemzeti államot. A szenátor tervei szerint a Romániából elköltözőknek az ingatlanjuk értékét is kifizetné a román állam, valamint az ingóságok szállítási költségeket is megtérítené.
Gheorghe Funar hangsúlyozta: mindezt csak akkor fizetné ki a román állam, ha az országot végérvényesen elhagyja az érintett személy.

Feneféle kommentár: Hát kedves funárgyuribá, én (és még sokan) nem kérünk az ezer euródból (azért annál többet érünk) és csakazértis maradunk. Hogy fájjon, hogy kínozzon a tudat, még vannak magyarok ebben az országban. 😛 Ez is csak egy hülye kampányfogásod, de lepkeürüléknyi hatása sem lesz. Még a szemed sem áll jól, de azért mókás vagy! 😀

funár gyurka

Miért nem szeretem Romániát 7 pontban

október 23, 2007

Nem dobták nekem a labdát (vagyis nem tudok róla), és nem is dobom tovább. Csak úgy. És inkább arról, hogy miért nem. Attól most tekintsünk el, hogy már a puszta létét sem viselem valami jól 😛 … Igyekszem csak hetet írni (jajj de nehéz!), sorrend lényegtelen.

 

Egy. Nem elég, hogy rohamosan nő a gépkocsik száma és mindenikben csak egy személy ül (nehogy már megosztaná, és ezáltal is környezetbarátabb lenne!), de a legdögösebb autókból ordít a mánélé. Én miért kell hallgassam?

 

Kettő. A fene megeszi, hogy a sporthírek több mint fele bulvár. Ki kivel, kinek mennyi, ki hogyan, miért, mennyiért. Néha látunk egy-két gólt is. Persze mindez foci. Ha igazán jó napod van, akkor esetleg beszámolnak más sportágakról. Ha nem, akkor egész nap nézheted a bekáli-féle bohócokat.

 

Három. A politikusok ingázásai. Ma demokrata, holnap nagyromániás, holnapután liberális. Ahogy fúj a krivöc. (Az eremdéesznek legalább ezért egy plusszpont jár, mivel ők nem vesznek ebben részt. Bár érdekes lenne, ha egy ex-nagyromániás kérné felvételét a zudémérébe 🙂 )

 

Négy. Lépten nyomon építkezésekbe botlik az ember. Olyan helyeken is, ahol nem kéne, hiszen megbontják a táj vagy utca arculatát. Semmi stílus, semmi jóízlés.

 

Öt. Esős, havas időben nem lehet elkerülni, hogy a nagyvárosok utcáin (!) az ember ne legyen sáros. Legszarabb Legrosszabb, hogy a frissen piskótakövezett járdán is négyzetméteres pocsolyák tátonganak. Faluról nem beszélek, mert az ott természetes. 😉

 

Hat. Miért nem lehet egy út feltúrásakor egyszerre kicserélni a telefon-, víz- és gázvezetéket? Miért kell megvárni, hogy leaszfaltozzák és utána megint felszedni a burkolatot? Besenyő Pista bácsi: Noooormááális???

 

Hét. Nem lehet úgy kocsmázni, kávézni, bulizni, hogy ne fulladjon meg a nemdohányos. Bár az únió lehet, hogy megoldja ezt a kérdést, de jelenleg a fene megeszi.

Röviden és jelenleg ennyi. Olvasó! Írd a kommentbe, hogy te miért nem szereted? A felsoroltak kit zavarnak még? Csak tessék, bátran!

Tökölődünk és íme az eredmény!

október 19, 2007

A Wizz Air fapados járatokat működtető légitársaság tegnap Kolozsváron sajtótájékoztatón jelentette be, hogy november 13-tól összes járatát ezután Kolozsvárról működteti. A marosvásárhelyi repülőtér igazgatója, Stefan Runcan kijelentette, a légitársaság nem küldött hivatalos értesítést és így nem hajlandó kommentálni a történteket. Lokodi Edit megyei tanácselnök szerint “ha egy cég ki akar valahonnan vonulni, lasszóval sem lehet visszatartani”. (Népújság, 2007. október 19.)

A Wizz Air 2006 júliusa óta van jelen a romániai piacon, és azóta a kedvezőtlen időjárási feltételek és a marosvásárhelyi repülőtér fejlődésképtelensége miatt veszélybe került a társaság hírneve. A vezérigazgató szerint az elmúlt években a köd számos járat késését és törlését okozta. Hozzátette: Kolozsvár jobban megfelel infrastrukturális szempontból, és a repülőtéren is számos korszerűsítési munkálatot végeztek: felújították például a landolási és világítási rendszert. (Szabadság, 2007. október 19.)

ejtőernyő ejtoernyo

A fentebb idézettek jól példázzák, hogy mennyire impotens vezetése van a megyének/városnak/repülőtérnek. Az infrastruktúra fejlesztésének elmaradása meghozta az eredményt. Halomra épülnek a bevásárlóközpontok Marosvásárhelyen, nyílnak a bankfiókok, vigyorognak a szalagot átvágó hivatalosságok, de egy francos légitársaságot nem tudnak megtartani. (Jó lenne minél hamarabb valamilyen megoldást keresni elvtársak!) A cég által felhozott indokok nevetségesek. Aszongyahogy: Vásárhelyen nagy a köd! 😀 És amikor Kolozsvár farka sem látszik a Felekről, az mi? Nem köd? Nem, szmog! Ugyanakkor az is igaz, hogy Kolozsváron igen erős lobbi folyik a tőke odavonzására. Valami politika is van a dologban, hisz a kolozsvári meg a szebeni repterek több állami támogatásban részesülnek, a vásárhelyi pedig nem került az európai régiós légikikötők listájára. A kincses városban valóban teljes gőzzel fejlesztenek, igyekeznek modernizálni, egy világváros alapjait lefektetni, amihez ugye elengedhetetlen egy korszerű reptér. De a nagy igyekezetben nem kéne megfojtsák a szomszédokat. Namármostan, ha Pistabá Udvarhelyről Pestre akar utazni, és csakazértis fellegek felett képzeli el a dolog mikéntjét, még mélyebbre kell túrjon a zsebében, és még két órát kell döcögjön a buszon. Hát kinek jó ez? Tudom, tudom, fene nagy demokrácia, vadkapitalizmus stb.

Később: a Marosvásárhely-Budapest járatot végül visszaállította a cég.

Egy kis tegnapi maradék

október 14, 2007

Kissé kesernyés szájíz. Két vereség. Egy győzelem.

U Mobitelco Kolozsvár – BC Mures Marosvásárhely 106 – 92

Jó hangulat a vendégszurkolók között a lelátón. Végigszurkoltuk a 40 percet. A csapatnak nem ment elég jól, majdnem végig 20 pontos különbséggel vezettek a kolozsváriak. Csak a negyedik negyedben kaphattunk ízelítőt a csapat igazi tudásából: 21 – 30. Remélem a következő meccsekre összekapják magukat, mert idén egy rájátszást érő helyet mindenképp el kell csípni.

A nap sokkja a Fradi szereplése volt. Akik Kecskeméten lejáratták magukat, nem érdemlik meg a zöld-fehér címeres mezt. Végre lehetőség nyílt a szurkolók számára, hogy a csapatot bíztassák, amit meg is tettek, errefel a játékosok magasról szarnak mindenre. Ide jutottunk. Az fáj a legjobban, hogy a szurkolók isszák a levét mindennek. Játékosok, amatőr klubvezetők jönnek-mennek, róluk lekopik az egykori vereség, de a szurkoló örök, ő kell elviselje a szégyent. Nem ezt érdemeltük. (Kecskeméti TE – Ferencvárosi TC 4 – 0)

És hogy valamivel vígasztaljam magam, Anglia – Franciaország 14 – 9 . Rögbi természetesen. És angoloknak szorítottam természetesen. Ma Argentinát várom Dél-Afrikát legyőzve a döntőbe. 🙂 Argentína – Anglia döntő… love it!

Mi az, hogy valami nem sörnyitó?

október 10, 2007

Hát nem? Mindennel lehet sört nyitni. Erre a legjobb példa az alábbi két showder-részletben található. Sör, sör és hogy ne legyen unalmas, egy kis desszert: sör! Fábry megmutatja…

Update:  This video has been removed due to terms of use violation. Már ezt is lekaparták a youtube-ról. Szar! Sajnálom.