Kettős mérce?

Tegnap este egy sportműsorban Mészöly Kálmán, aki nem tudom milyen tisztséget tölt be az MLSZ-ben (nem is érdekel) így fakadt ki a Magyarországra hozott afrikai focisták miatt:

“Épphogy lejött, leugrott a fáról Afrikában, és már ittvan.”

Naszóval… hogy is van ez? Ha egy szurkolótábor kicsit cigányoz, kormányt szid vagy egyéb “kirívó” cselekedetet követ el, akkor stadionbezárás, pontlevonás meg egyéb fene sújtja a csapatot. De ha egy sportvezető fejti ki rasszistának is mondható nézeteit, két másik balfék vihogásával kísérve, annak nem lesz eget rengető következménye? A riporter is mamlasz módon odavágja, hogy “ezt a megjegyzést is el nem hangzottnak kell tekintsük”. Bezzeg ha egy radikálisabb szurkoló szájából hangzik el, egyből meggyomrozták volna, jött volna a “másság-duma” körítve egy kis “szeressük egymást gyerekek” szósszal. Hát nem kettős mérce ez? Remélem eljut a fröccsös Kálmi híre a mindenható UEFA-hoz, és látják majd az érem másik oldalát is: az MLSZ nem is olyan szépfiúkból áll, mint ahogyan azt nyalják Európa felé. Jah, és KISTELEKI TAKARODJ, A HOLDUDVARODDAL EGYÜTT!

Utólag: Lemondott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki tanácsadói posztjáról Mészöly Kálmán a Sport TV csütörtöki adásában tett kijelentései miatt. Hogy mik vannak…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: