Mozgóképszínház, első felvonás

Ezennel ünnepélyesen megnyitom a filmekkel foglalkozó részlegét a blognak. Noha nem nézek rendszeresen filmeket, főleg nem moziban, azért amit érdekesebbnek találok azt bepötyögöm ide. Kezdjük mindjárt a szombati nappal, amikoris három filmet néztem meg:

Első a Vaskabátok (Hot Fuzz), 2007-es évjáratú angol film, melyet a port.hu így jellemez: Nicholas Angel a legjobb zsaru Londonban, letartóztatási rátája 400 százalékkal (ff. megjegyzés: ez a filmben persze csak 40 volt😀 ) jobb, mint bármely más rendőrtiszté. Annyira jó, hogy mindenki mást rossz színben tüntet fel. Ezért a felettesei száműzik egy olyan helyre, ahol tehetsége nem lesz kínos másoknak – egy Sandford nevű idilli, álmos, és látszólag teljesen bűnmentes kis faluba. Itt a jó szándékú de túlzottan lelkes Danny lesz a társa, aki a helyi rendőrfőnök fiacskája, és folyton az amerikai akciófilmekben látott lövöldözésekről és autósüldözésekről ábrándozik. A nagyvárosi Angelben igazi kemény zsarut, vaskabátot vizionál, akivel majd felpörög a rendőrélet. Angel hamar lehűti forrófejű partnerét, ám amikor a békés falucskában brutális halálesetek történnek, a szuperzsaru gyanakodni kezd, hogy valami rút gazság zajlik a barátságos kulisszák mögött. A kis ismertető után kis személyeskedés: pörgős sztori, egy-két igazán vicces karakter, kitűnő vágás és sok horrorisztikus elem… én 10-ből 9-et adok neki, mivel elvárásaimnak megfelelt.

Az este folyamán az m2 műsorán találtam rá az Pleasantville című 1998-as enyhén drámai vígjátékra. Port.hu ismertető: David megszállott rajongója a “Pleasantville” című régi, fekete-fehér sorozatnak. Abban semmi probléma nincs, mindenki boldog, elégedett. Egyik este megjelenik egy fura tévészerelő, aki új TV-távirányítót ad a fiúnak. Mikor bekapcsolja vele a TV-t, nővérével együtt belekerül a sorozat fekete-fehér világába. Ők lesznek a filmbeli mintacsalád mintagyerekei, Bud és Mary Sue. Kiderül, hogy nem is olyan boldog az élet ebben a tökéletes városban. Davidék megjelenésével megváltozik az élet Pleasantville-ben. Ebben a legérdekesebb az volt, amint a Pleasantville-i fekete-fehér világ fokozatosan kiszínesedik és minden új irányba terelődik. Ugyancsak 10-ből 9.

Végezetül, ha már kényelembe helyeztem magam a fotelban, jöhetett a 2003-as Csak Ön után (Après vous…). Antoine, egy párizsi étterem főpincére, egy este megakadályoz egy öngyilkosságot. A megmentett Louis azonban egyáltalán nem örül, sőt, dühös. Antoine úgy érzi, ha már akarata ellenére megmentette az életét, akkor felelősséggel tartozik érte. Mindent elkövet, hogy Louis élete rendbe jöjjön, eközben barátság szövődik köztük. Megtudja, hogy barátja elkeseredésének tárgya egy szép, fiatal nő, Blanche. Antoine titokban megkeresi a nőt. De a dolgok egyáltalán nem a terv szerint alakulnak. Blanche szíve már foglalt, s ami a helyzetet különösen bonyolítja: azonnal megtetszik Antoine-nak is… (filmsarok.hu) Lazulós vígjáték, amour, vin, Paris etc. arra az esetre, ha nincs az embernek jobb dolga. Az elvárásnak megfelelt, tehát ez is megkapja a maga kategóriájában a 9 pontot.

Hot Fuzz Pleasantville Après vous…

Végül a Vaskabátok előzetese és a Pleasantville részletei (zene: Pink Floyd- Wish You Were Here)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: