Lengyel-ukrán rendezésű EB

By feketefene

Az UEFA végrehajtó bizottságának tagjai közül senki nem támogatta a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére benyújtott magyar-horvát közös pályázatot. Ezt nyilatkozta Michal Listkiewicz, a lengyel szövetség elnöke, illetve ugyanezt közölte a Reuters brit hírügynökség és a BBC brit közszolgálati médium is. Ez hatalmas csalódást jelent, és minden illúziót szertefoszlat a döntéshozatallal kapcsolatban. (nso.hu)

Na még jó, hogy senki sem támogat egy olyan pályázatot mely semmit nem tud felmutatni. Csak hangzatos szólamokat, fogadkozásokat, ígérgetéseket. Ez nem elég… Az olaszoknak ugye már kész stadionjaik, infrastruktúrájuk és jó csapatuk van, az ukránoknak és lengyeleknek ebből kevesebb van, de egy óriási piac várja majd a szponzorokat. Pénz, pénz, pénz. Milliókat folytottak ebbe a pályázatba, de ezt a pénzt inkább stadionokra vagy utánpótlásra költötték volna. Akkor kijuthatna a magyar válogatott megint egy fontos tornára…

Illúziók foszlottak szét… hát igen, de inkább nem kellett volna arra alapozni. Mostmár csak egyetlen dolog marad hátra: a magyar foci körül forgolódó maffiózók elhúzhatnak a búsba, hogy végre megkezdődhessen a megújulás.

Ja, és még valami: jól esik így látni a mindig arrogáns és lekezelő gyárfást… gyárfás szarban, hehehe

3 vélemény to “Lengyel-ukrán rendezésű EB”

  1. csabi Says:

    Hát igen! (Legalább) kell(ene) egy csapat!

  2. dandy Says:

    még jó, hogy megszívták, képzeld mennyit loptak volna a beruházások pénzeiből – ja persze így más lopja el, nem a gyárfásék :(

  3. dandy Says:

    ja és a csurgyi már megint elqrta :)

Válasz